21 Google Ads hiba amit ne kövess el! Ads Fiók Audit (Esettanulmány)

kezfertotlenito-hirdetes

Munkánk során számos esetben találkozunk olyan ügyfelekkel, akik a fiókok átvizsgálására és a hibák feltárásával bíznak meg minket. Előzetesen többféle információs megoldást szoktunk felajánlani számukra.

1. Komplett fiók audit, amelyet írásban biztosítunk az ügyfeleknek (Részletes Audit)
2. Konzultáció, amikor közösen megvizsgálva a fiókot, feltárjuk a kérdéses pontokat, és ezt személyesen/online átbeszéljük.

Mind az audit, mind a konzultáció jelentős időráfordítással jár. A konzultáció esetén felkészülünk nem csak a fiókból, hanem a weboldalból, versenytársakból és az analitikai adatokból is. Mindkét esetben jelezzük az ügyfeleinknek, hogy az audit vagy a konzultáció után, szakértői megoldásokat kívánnak a fiókkal kapcsolatos stratégiai és szakmai teendők. Sajnos a legtöbb esetben, találunk valamilyen kritikus hibát a fiókban. 🙁

Az adott partner a konzultációt választotta, mert szerette volna megérteni az egyes pontok magyarázatait is.

Na de lássuk ezt a Google Ads fiókot, milyen hibákat találtunk!

Az ügyfél a higiéniai szektorban kínál termékeket. Minőségi, de nem kifejezetten ismert márkával. Jó árakon, de nem kellőképpen jó képekkel és termékleírásokkal. Kereső, képes illetve remarketing hirdetéseket futtatott az ügyfél a fiókban. A koronavírus járvány első hónapjának végén járunk, amikor a piacon kb. 30-50 cég versenyez hasonló termékekkel a Google rendszerében. De van-e esélye szakértő tanácsok nélkül?

1. Több tevékenység hirdetése a fiókban
Észleltük, hogy 4 különféle tevékenységre is hirdetett az ügyfél a fiókban, változó sikerességgel és struktúrával. Tehát a fő tevékenysége mellé még további 3 domain-ra hirdetett, teljesen más piacokra.
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert az egyes kampányok eredményei hatással vannak a fiók összteljesítményére. Az egyik gyengébben működő kampány, visszahúzhatja a produktívabb kampányok teljesítményét.

2. Átláthatatlan kampánystruktúra
Az előzőből következik, hogy a fiókban több mint 30 kampány volt, rendezetlenül elnevezve. Hol működött, hol nem, vegyesen jöttek egymás után a különböző kampányok.
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert így jóval több idő megkeresni a megfelelő kampányokat, amiben éppen dolgozunk. Ha valami első látásra sem rendezett, akkor mindenkinek több időbe telik ezek kezelése. Ha pedig több idő kell, akkor nem kellően hatékony.

3. Search és Display hálózat együttes célzása
A kereső és display hálózat célzása egy kampányon belül.
Miért nem megfelelő ez?
A kereső és a képes hálózatokat, a kialakult tapasztalatok szerint, minden esetben elválasztjuk egymástól. Tehát vagy kereső kampányt, vagy képes kampányt futtatunk a céloknak megfelelően, jobb teljesítményt biztosítva a kampányoknak.

4. Idegen nyelvek a kampányokban
Olyan nyelvek a kampányokban, amelyekre nem volt szükség
Miért nem megfelelő ez?
Csak azokat a nyelveket kell célozni, amelyek valóban szükségesek. Itthon a “Magyar, “Angol”, “Német” nyelveket szoktuk megadni alapértelmezettként.

5. Egész Magyarországra való célzás
A kampányokban nem volt részletezve az egyéb célzási lehetőség.
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert nem kapunk több részletes adatot a rendszerből, illetve nem tudunk ajánlatkorrekciókat sem alkalmazni. Területileg legalább a megyéket és budapestet fel kell venni a célzások közé.

6. Hirdetésütemezés hiánya
A kampányok 0-24 futottak, minden esetben.
Miért nem megfelelő ez?
Többféle szezonalitást ismerünk, így napon belülit is. Te is tudod, hogy vannak csúcsidőszakok, amikor kiemelten több ügyfél keres abban az időszakban, a te értékes termékedre vagy szolgáltatásodra. Azt az időszakot miért ne célozzuk be jobban egy magasabb ajánlattal? Célszerű akár több időszakra is felbontani a napot.

7. Ajánlatkorrekciók hiánya
A fentiekből következik, hogy semmilyen ajánlatmódosító korrekciót nem alkalmaztak
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert így nem tudjuk megcélozni az értékesebb területeket, időszakokat, eszközt, demográfiai kort, stb., így nagyobb elérést és hatékonyságot elérve.

8. Dinamikus és Normál hirdetéscsoportok egy kampányon belül
Többféle megoldás is előfordult keverve ezeket
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert a dinamikus kampányok kezelése és optimalizálása, különbözik a normál kereső kampányok felügyeletétől. A dinamikus kampányokat, elsősorban a kereső hirdetések kiegészítése esetén használjuk a leggyakrabban, illetve egyéb céljaiknak megfelelően.

9. Hirdetésbővítmények hiánya
A fiókban összesen 1 bővítmény volt beállítva, az is le volt tiltva
Miért nem megfelelő ez?
A bővítmények megjelenítése növeli a hirdetések hatékonyságát, nem mellékesen amikor megjelenik, a többi hirdető elől veszi el a területet. Alapvetően is hasznosak a bővítmények, hiszen plusz információt tudunk átadni a látogatónak.

10. Telefonszám Bővítmény rossz beállítása
Nem megfelelően volt beállítva a telefonszám
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert telefonszám az egyik kiemelt bővítménytípus napjaink, mobiltelefonos világában. Rossz megjelenítése a bővítmény letiltását vonta maga után, megfosztva a hirdetőt egy konverziós lehetőségtől.

kézfertőtlenítő

11. Konverziómérés hiánya
Semmilyen valós konverziókövetés vagy mérés nem volt beállítva
Miért nem megfelelő ez?
Mérj, Vizsgálj, Elemezz, és WebShopod fényre derül!
Konverziók nélkül szinte lehetetlen valós optimalizációs munkát végezni a fiókban. Ez kritikus fontosságú beállítás!

12. Hirdetések rossz szövegezése
Pongyolán megfogalmazott, nem túl változatos hirdetések.
Miért nem megfelelő ez?
Amellett, hogy a Google szabályrendszerének is meg kell felelni, figyelni kell milyenek a hatásos hirdetések. Legyenek változatosak, lehessen tesztelni a hirdetések szövegezését. Ne feledjük el, azt akarjuk, hogy minél nagyobb arányban kattintsanak a hirdetésre a felhasználók.

13. A 3. címsor és a 2. leíró sor nincs kitöltve
A hirdetések rendelkezésre álló plusz sorai nem voltak kiöltve.
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert ezek is beleszámítanak a hirdetések hatékonyságába. A Google figyelembe veszi, hogy minden lehetséges mező ki van-e töltve megfelelően. Arról nem is beszélve, hogy itt is több információt adhatunk át.

14. Megjelenített URL használata
Irreleváns információt használtak fel benne.
Miért nem megfelelő ez?
A megjelenített URL, egy fontos lehetőség további 2×15 karakter használatára, információk átadására. Ráadásul mi ismerünk egy SZUPER trükköt, amivel akár 30% is növelhető az átkattintási arány (CTR) 👍💥🏆🥇🕵‍♂

15. Reszponzív hirdetés hiánya
A hirdetés csoportokban 2 szöveges hirdetés volt, egymáshoz nagyon hasonló szövegezéssel.
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert a Google ajánlása szerint már szükség van a reszponzív szöveges hirdetések használatára, nagyobb és szélesebb megjelenítéssel rendelkeznek ezek a hirdetési típusok. Használata többszörözheti a hatékonyságot.

16. Tagolatlan szövegezés a leírásokban
Hosszú mondatok alkalmazása a hirdetések szövegében
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert átláthatatlan lett a hirdetések leíró része. Tagolatlan lett a szövegrész, túl sok időbe telt a mondat komplex megértése. Célzott rövid üzenetekkel szükséges dolgozni, a felhasználóknak szempillantásnyi ideje van 1 hirdetésre.

17. 150+ Kulcsszó egy hirdetéscsoportban.
Több esetben is 100 fölött volt a kulcsszavak száma hirdetéscsoportonként
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert a Google javaslata is max. 20 kulcsszó egy csoportban, illetve a tapasztalat is az, hogy 20 szó felett már érdemes szegmentálni a kampányt különböző csoportokba. Amellett, hogy külön egyedi hirdetéseket tudunk készíteni a csoporthoz, könnyebben áttekinthető a kampány is.

18. Általános keresési kulcsszavak használata
A fiókban csak általános egyezőségű kulcsszótípus volt használatban.
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert többféle egyezési lehetőség használatára van lehetőség a Google hirdetési rendszerében. A fiókban így olyan keresésekre is megjelentek a hirdetések, amelyre egyáltalán nem volt szándékolt a célzás, illetve ezekből valószínűleg nem is jött konverzió. (Konverziómérés ugye nem volt) Bővebben a kulcsszóegyezésekről: https://support.google.com/google-ads/answer/7478529?hl=hu

19. Főoldalra célzott hirdetések
Minden egyes hirdetést a főoldalra céloztak az összes hirdetéssel
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert minden termékcsoportnak volt egyedi landoló oldala, így sokkal hatékonyabban működtek volna a hirdetések. A landoló oldalak kialakítása külön “tudomány”, de hirdetési szinten is kritikus fontosságú a pontos célzás.

20. Versenytárs márkakeresések kizárása
Az adott termékre/márkákra nem voltak általános kizárások
Miért nem megfelelő ez?
Mindig vannak olyan termékek/márkák amivel nem akarunk/tudunk versenyezni. Amikor egy felhasználó -egy általa nem forgalmazott- márkanevet is hozzátesz a fő keresési kulcsszóhoz, már erősen elkötelezett az érdeklődése, sok pénzünkbe kerülhet az ő meggyőzése. Természetesen gondolhatjuk úgy, hogy számunkra releváns ez a keresés is. A számok makacs dolgok, ezek a keresési kifejezések általában nem hatékonyak, ki kell zárni őket. Egy külön kampányban érdemes kiszervezni ezeket a szavakat és úgy tesztelni őket.

21. Negatívozás hiánya
A fiókban ZÉRÓ negatív kulcsszó volt felvéve
Miért nem megfelelő ez?
Azért, mert ez az egyik legfontosabb optimalizációs munkafolyamat egy fiók életében, hogy az irreleváns keresési kifejezéseket kizárjuk. Ennek egyik része, hogy rendszeresen monitorozzuk a keresési kifejezéseket.

notebook fertőtlenítés

Mi történt a konzultáció alatt-után?

Partnerünk 2 órás konzultációt kért, amelyre mi előzetesen felkészültünk. Az online megbeszélés alatt, a fiókot együtt megvizsgálva a fentiek nagyrészét sikerült átbeszélni vele. Természetesen ez csak a jéghegy csúcsa volt, a többi kampány (Képes | Alap Remarketing) sorra sem került. Ennél a pontnál megjegyeztük, hogy komplexebb kampánystuktúrát lenne érdemes használni, dinamikus remarketing és Shopping kampányokkal bővítve. A kliens itt jelezte, hogy nincs meg a megfelelő technikai képzettsége a bonyolultabb kampánytípusok futtatásához. Jeleztem neki tudunk segíteni! Az ügyfél belátta azt, hogy két óra alatt csak “kapirgálni” tudtuk a kampánykezelés alapjait. A konzultáció alatt a konverzió mérést is sikerült beállítani a Google Analytics fiókban.

Végül, hogyan alakult a kapcsolat az ügyfél és köztünk?

A konzultáció után, az ügyfél megértően azt mondta, “Kell egy új fiók a fő tevékenységemnek” és egy szakértő, aki az elmondottakat alkalmazni is tudja. Néhány nap elteltével érkezett a levél, “Vágjunk bele”, így egy új kedves ügyfelet üdvözölhettünk! 🙂

Főbb csomagjaink

Kereső csomag

12.000 Ft. havonta | nettó
  • Google Kereső Hirdetések Kezelése

Komplex csomag

19.500 Ft. havonta | nettó
  • Kereső és Remarketing Hirdetések
NÉPSZERŰ

WebShop csomag

29.000 Ft. havonta | nettó
  • Teljes WebShop Hirdetési Csomag

Válasszon minket, mert:

Google-hirdetesek-Megbizhatosag

MEGBÍZHATÓSÁG

Hivatalos Google Partnerek vagyunk. Így a minőség garantált!

Google-hirdetesek-Atlathatosag

ÁTLÁTHATÓSÁG

Állandó heti riportokat küldünk a hirdetések teljesítményéről

Google-hirdetesek-Rugalmassag

RUGALMASSÁG

Csak azért a szolgáltatásért fizet amit valóban használ is

google-hirdetesek-miert-valasszon-minket
Google-hirdetesek-Tapasztalat

TAPASZTALAT

12 év hirdetési és 15 év értékesítési tapasztalattal dolgozunk

Google-hirdetesek-Teljesitmeny

TELJESÍTMÉNY

Mi konverziókban és eredményességben gondolkozunk

Google-hirdetesek-Garancia

GARANCIA

100% Minőségi garanciánk magáért beszél*

Menü bezárása